Automatikus bejelentkezés
belépés

Pusztaföldvár Polgármesteri Hivatala

Pusztaföldvár
5919 Rákóczi Ferenc u.66.

telefon: 68 422-000
fax: 68 422-047
e-mail: polghiv@pusztafoldvar.hu

Weboldal: http://www.pusztafoldvar.hu

Cégleírás:
Pusztaföldvár múltja és jelene:Pusztaföldvár Békés megyében, Orosházától keletre tizenegy, Békéscsabától délnyugatra harminckét kilométerre található. Orosházáról a Csanádapáca és Medgyesegyháza felé vezető úton közelíthető meg. A megközelítéshez kapcsolódó egyéb információk a KÖZLEKEDÉS almenüpontban találhatók. A fellelhető régészeti leletek szerint a Körös-Tisza-Maros köz táján 7500-8000 évvel ezelőtt jelent meg az ember. A Körös kultúra néven számontartott társadalom tagjai már termesztettek búzát, árpát, kecskét, juhot és szarvasmarhát, sőt már kutyát is tartottak. E korból kerültek elő hálónehezékek és kőbalták. Ez a nyugalom Kr. e. 2600 táján váratlanul megtört, majd a bronzkor elején ismét nyugalmasabb időszak köszöntött rá a területre. 1939-ben a Banner János által vezetett régészeti kutatás során edénytöredékek és bronztárgyak kerültek elő. Ebből következtethetünk arra, hogy Pusztaföldvár határában látható kettős sáncrendszer (földvár), az ún. Tatársánc közel háromezer éves. A magyarok honfoglalása, majd a kereszténység valószínűleg ezen a területen is ugyanúgy zajlott mint a Kárpát-medence többi részén. A mai Pusztaföldvár területén az Árpád-korban több templomos és templom nélküli falu is létezett.A község első okleveles említése 1463-ból való. Ebben Hunyadi János özvegye, Szilágyi Erzsébet tiltakozik Mátyás király birtokeladományozása ellen. Az augusztus 9-én kelt latin nyelvű okiratban több más település mellett találjuk Feldwar nevét. A következő írásos emlék egy 1488. május 10-ei jegyzőkönyv. Történt ugyanis, hogy a község földesura, Pozsgai Gáspár a törvényben biztosított szabad költözés megsértése miatt összetűzésbe került jobbágyaival. A jegyzőkönyv szerint hatvanan nyilakkal, lándzsákkal támadtak Pozsgaira és a bíróra.A község az 1600-as évekre teljesen eltűnt a települések lajstromából. A község újratelepítésére 1841-ben került sor. A Torontál megyei Szajánból és Klárafalváról érkező első telepesek (összesen hatvan család) 2730 hold földön dohánytermesztéssel foglalkoztak. Később hozzájuk Orosházáról és Bánkútról érkeztek családok. A község első bírája Gulácsi János volt, az 1861-ben hivatalába lépő első jegyző Pálfy Antal.A község az idők folyamán nem vesztett mezőgazdasági jellegéből. Bár sokan dolgoznak a közeli Orosháza nagy ipari vállalatainál, a legtöbb földvári család kenyerét ma is a termőföld adja.A falu legfontosabb intézményei a két egységből álló óvoda és a Petőfi Sándor Általános Iskola. Az utóbbiban a diákok nem csak a kötelezően előírt tananyaggal ismerkedhetnek meg, hanem igény szerint művészeti oktatásban is részt vehetnek, így megismerkedhetnek a nép-, társas- és moderntánccal, a furulya- és zongoramuzsikával és a színjátszással. Az 1985-ben épített főépület és a 2002-re felújított alsótagozatos iskolaegység megteremtette annak a feltételét, hogy a gyerekek kulturált körülmények között tanulhassanak.A faluban gyermekkorát eltöltő Tamkó Sirató Károlyról elnevezett községi könyvtár szabadpolcos könyvállományával, napilap- és folyóirat polcával várja az olvasókat. Itt működik a Pusztaföldvárért Kiemelten Közhasznú Egyesület által 2003 óta üzemeltetett Teleház is, mely hozzájárul ahhoz, hogy a viharsarki község lakói a leggyorsabban hozzájuthassanak a világból érkező információkhoz. A Bartók Béla Művelődési Ház sem véletlenül kapta nevét; a neves zeneszerző ugyanis rendszeresen nyaralt a község határában álló tanyában egy rokonánál. A kultúrházban minden évben megrendezik a Bartók Népdaléneklő Versenyt.A község legrégebbi közösségei az egyházak. A római katolikusok gyülekezetét a csanádapácai plébános gondozza, kívülről teljesen felújított templomukban minden vasárnap tartanak szentmisét. Az evangélikus gyülekezet Pusztaföldváron lakó lelkésze minden vasárnap és ünnepnap délelőtt 9 órakor tart istentiszteletet. Az evangélikus templomban már hagyománnyá vált jótékonysági hangversenyt 1996-ban rendezték meg először. Református istentiszteletet havonta egyszer tart az orosházi lelkipásztor.Új színfoltot jelent a falu közösségi életében a Vajda Sára Ifjúsági Kulturális Egyesület, melynek tagjai olyan hagyományt élesztettek újra mint az egykori pöttyös bál. Nyári kulturális programsorozatukkal azoknak kívánnak programokat nyújtani, akik szeretik a kreatív, tartalmas kikapcsolódást.

Kulcsszavak: képviselőtestület , közigazgatás , közművelődés , közszolgáltatás , kultúra , önkormányzat , önkormányzati pályázat készítése , pályázat , polgármesteri hivatal , szociális ellátás ügyintézése , településfejlesztés

Pusztaföldvár Polgármesteri Hivatala fotók

Pusztaföldvár Polgármesteri Hivatala - Tudakozó.hu